Gólyatábor második nap

"- Nem tudom ki az a Levi gyerek, de valami biztos. te szerelmes vagy!"
- Nem. Nem, és nem. Az nem lehet hiszen már vagy tíz éve ismerem. Arra csak rájöttem volna, hogy szerelmes vagyok belé.
- Ne játszd az értetlent, mert te magad mondtad, hogy nem vagy az!
- De ő Levi!
- De ő a szerelmed! - utánozott Balla lányos hangon.
Abban a pillanatban döbbentem rá, hogy ezt mindenki így gondolja a környezetemben. Mikor Zozó azt mondta, hogy "Erre neked kell rájönnöd Zoé". Akkor arra célzott, hogy azért vagyok Esztire féltékeny, mert szerelmes vagyok Levibe. Vagy éppen az mikor Borának meséltem, hogy Levi megcsókolt a pályaudvaron. Hazudott. Azt mondta, hogy "Ez biztos azért volt, mert Levi is attól félt, hogy soha többé nem fog látni." Onnét tudom, hogy átejtett, mert mikor Bora hazudik megdörzsöli az orrát.
- Hát nem is tudom Balla.... - ódzkodtam attól, hogy hangosan is kimondjam, hogy szerelmes vagyok a legjobb barátomba.
- Pedig jobban teszed, ha minél előbb rá jössz, és közlöd ezzel a Levi gyerekkel is. Mondjuk én biztos nem lennék ennyire kitartó csak egy lány kedvéért. Végül is a ti dolgotok, én nem akarok beleavatkozni.
Kedden múzeumba mentünk. Negyed óra se kellett ahhoz, hogy kitiltsanak minket onnan. Mivel egész napos program lett volna a múzeum, ezért szabadfoglalkozásst ütemeztek be helyette a tanárok. Az nap találkoztam azokkal az osztálytársaimmal akiket nem mutatott be Balla. Encivel és három csatlósával. Egy Vivi nevű lánnyal aki Panni és Fanni társaságát kereste. Meg egy fiúval Márkkal.  
Egyedül éreztem magam. Bora és Zozó kettesen voltak. Tomot körülugrálták az Enci féle lányok. Balla a többi sráccal lógott. Rolit meg meg se közelítem...
Sétálgattam. Amikor Rolit és Encit láttam meg, akik éppen egymást nyalták-falták. Ledöbbentem, úgy tudtam, hogy Rolinak van barátnője. Enci nem látott meg de Roli  igen. Mi előtt  bármit is mondhattam volna, Roli megragadta kezem, és berántott a sikátorba, ahol eddig kettesben voltak. A falhoz szorított!
- Engedj el! - próbáltam szabadulni.
- Erről nem beszélhetsz senkinek! - parancsolt rám.
- Nem ígérhetek meg semmit!
- Ezért utáltalak mindig is! - méregetett.
- Ne hidd, hogy én úgy oda voltam érted!
- Pedig úgy tűnt, mikor beállítottál hozzánk egy tányér sütivel!
- Ismered? - kérdezte Enci.
Enci egyáltalán nem hasonlított Atihoz a bátyához. A hosszú orruk ami talán hasonlóság volt.
- Jobban ismerem a kelleténél - fintorodott el.
- Téged nem zavar, hogy van barátnője? - kérdeztem.
- Az nem az én gondom! - rántotta meg Enci a vállát.
Kezdtem unni, hogy a falnak vagyok szorítva. Kiabálni akartam, de Roli a számra tapasztotta a kezét. Én pedig egy hatalmasat haraptam a tenyerébe. Úgy sikított fel, mint egy kislány.
Én futni akartam, de Roli így szólt:
- Levi lecserélt, most már egy senki vagy a számára. Reméltem, hogy egyszer majd észhez tér.
Ökölbe szorultak a kezeim. Megfordultam, és Rolinak estem. A földre löktem, és őszintén behúztam volna neki, de nem tettem. 
- Mi van? Mért nem húzol be? Talán félsz? 
- Én nem félek, főleg nem tőled!
Észre se vettem, hogy közben Enci eltűnt. De amíg nem Rolira figyeltem, átlökött a másik oldalamra. Én kerültem alulra. szerencsémre Lehel  és Balla pont arra jártak.
- Ti meg mit csináltok? - kérdezte Balla, gyanakodva.
- Veszekszünk, meg verekszünk! - mondom holt nyugodtan.
- Aha értem... és kell segítség?
- Jó lenne!
- Inkább neki segítesz, mint egy havernak? - hüledezett Roli.
- Kussolj! Bunkó...
Örültem, hogy megjelentek a fiúk, és segítettek rejtem. Úgy távoztunk, hogy ketten két oldalról közrefogtak, mintha a testőreim lennének.
- Hálám örökre üldözni fog titeket! - köszöntem meg nekik.
- Ugyan már semmiség! - mondták.
- Amúgy mi történt? - kérdezte Balla.
Ától cettig elmeséltem nekik a dolgokat. Azt mondták, mennyek velük. Nem tudom, hogy azért, mert megsajnáltak, vagy mert kedvelnek. Végül is tök mindegy...

Gólyatábor beköltözés

Elnézést a kellemetlenségért, de valamiért nem tudom kijavítani a kiemelést.

Levi vonatja vasárnap ment el, mi pedig hétfő reggel indultunk Zánkára. Egészen péntekig ott is leszünk. Apa vitt le minket. A kocsiban zsúfoltan ültünk, egymás hegyén hátán. Hárman voltunk hátul Zozó középen Bora és én a két oldalán. Tom lestoppolta az anyósülést. Az út kb. három óráig tartott, egyszer meg is álltunk, mert Borának hányingere volt.

Egy Varga Orsolya nevű nő fogadott minket, aki az osztályfőnökünk lesz. A szállásunk egy régi úttörőház volt, az alakja egy H betűhöz hasonlított. Két emelete volt, és mindegyik emeleten két folyosó. A második emeleten szállásoltak el minket. A fiúké volt a jobb szárny a lányoké pedig a bal.

Öt ágyas szobákban aludtunk. Minden hálóteremben két emeletes ágy és egy sima ágy állt.  Miénk volt a tízes szoba. Kicsit lelakott, de azért élhető. Mikor beléptünk a szobába, két lány rendezgette az ágyneműjét.

- Sziasztok! - köszöntünk - Ő Bora, én pedig Zoé vagyok - mutatkoztam be.

Az egyik lány mosolyogva figyelte amit mondok. Hosszú göndör vörös haja a szemébe lógott. Az íriszében egy kis zöldet véltem felfedezni. De amikor jobban megnéztem kékes szín pompázott a zölddel keveredve. A szeplő is hasonló színt öltöttek, mint a haja. Nem lehetett magasabb százhetven centinél. Az alkata az enyémhez hasonló volt. Kedves lánynak tűnt.

- Sziasztok! Én Panni vagyok. Ő pedig Fanni, kicsit félénk - biggyesztette le a száját, ami egészen addig mosolyra húzódott - Én is alig tudta szóra bírni, akkor is gorombán rám mordult,és azt mondta: "Fanni vagyok, jól van? Most már békén hagysz?" - sopánkodott - meg azt is mondta, hogy túl sokat beszélek.

- Nem is értem, hogy mondhatott rád ilyet - ingattam a fejem.

Fanni még akkor is az ágyát rendezgette. A haja színe nagyon hasonlított Levi sötétbarna tincseire, amiket birizgálni szoktam.

Hitelen összeszorult a gyomrom, levegőért kapkodtam. Már az is megrémisztett ha Levire gondoltam. Amiből az következett, hogy soha többé nincs olyan, hogy mi ketten. (Az osztályfőnök is megmondta, ha felveszik Győrbe (amiben biztos voltam), akkor más fogja elfoglalni a helyét az osztályban.) Az ablakhoz futottam, kitártam, majd kihajoltam, hogy levegőhöz juthassak. De amikor kihajoltam, kis híján lefejeltem a szemközti ablakot , ahonnan Zozó mosolygott rám. Ő is kinyitotta az ablakot.

- Hát te? - kérdezte.

- Ugyanezt kérdezhetném én is.

- Nagyon jó fejek a fiúk.

- Bárcsak elmondhatnám ezt az én szobatársaimról is - mondtam, kicsit csendesebben, hogy csak Zozó hallja.

- Héé! - mordult fel, és én egyből kapcsoltam.

- Persze Bora kivételével.

- Mért nem jöttök át?

- Mehetünk? - kérdeztem vissza.

- Nem. Azért kérdeztem, mert nem.

- Öt perc és Borával megyünk - becsuktam az ablakot.

Az első napot arra tűzték ki a rendezők, hogy megismerkedjünk, és kipakoljuk. Úgyhogy sehova sem siettünk.

Míg én az ablakban lógtam, addig Bora lefoglalta a szabad emeletes ágy alsó szintjét. Ő mindig alul alszik mert tériszonyos. Én is szeretek alul aludni. De mivel a vöröske elfoglalta az egyszemélyes ágyat morcika pedig a másik emeletes ágy alját, ezért nekem jutott a felső szint. Mint kiderült a másik felső ágy szabadon marad, mert a mi szobánkban csak négyen voltunk.

Borával könnyen rátaláltunk a fiúk szobájára, csak a hangokat követtük. Amikor beléptünk ránézésre is több fiú volt a szobában mint öt.

Mikor meglátott minket Zozó, odajött hozzánk. Bora szájára nyomot egy futó csókot. Tom ugyanezt szerette volna eljátszani velem, de kitértem az útjából.

Mikor Zozó elkezdett hangosan beszélni, csend lett.

- Ő itt a barátnőm, Bora - karolta át a lányt - Ő pedig az ikertesóm, Zoé - biccentett felém.

- Meg az én csajom - kacsintott rám Tom, amit én egy gyomorszájassal köszöntem meg.

- A barátnőd nagyon szerethet - hallatszott a fiútömegből egy hang.

- Ti lányok - folytatta Zozó - ismerkedjetek, mert hosszú lenne felsorolni ki kicsoda.

Zozó magával húzta Borát ki a tömegből. Ott maradtam egyedül és még azt se tudtam kit hogy hívnak. Ráadásul Tom is ott hagyott. egy fiú belém karolt, minta csak a haverja lettem volna.

- Szia Zé majd én segítek neked eligazodni.

Sosem hittem, hogy egyszer Zének fognak hívni.

- Amúgy Ábris vagyok, de hívj csak Ballának - folytatta.

Amúgy egész helyes fiú volt. A haja korom feketén tornyosult a feje fölé. Mély zöld szemein megtört a fény. Sportos testalkata és széles vállai voltak. Lemertem volna fogadni, hogy kocka has is van.

Úgy elkalandoztam, hogy észre se vettem, hogy dumál.

- Bocs előlröl kezdenéd?

- Aha persze. Dani, Lehel - olyan gyorsan mutogatott, hogy éppen csak követni tudtam a tekintetemmel - Sebő vagy Pálinkás ahogy hívni akarod. Ő ott Ati  - mutatott egy fiúra aki csak magában üldögélt az ágyon - a tesójával van itt.

- Ők is ikrek?

- Nem. Ati évvesztes, míg Enci nem az. Majdnem egy év van köztük. 

- Akkor most Enci is itt van?

- Igen. Hogy te milyen értetlen vagy - értetlenkedett. 

- Nem vagyok mindig ilyen - védekeztem.

- Remélem is...

Válaszként fintorogtam, és kiöltöttem rá a nyelvem.

- Na had folytassam - röhögte el magát - ő ott Roli - elképedtem, nem értetem, hogy mit keres az osztályomban.

- Őt nem kell bemutatni - sóhajtottam.

- Ismered?

- Most ki az értetlen - mosolyogtam rá - amúgy igen. Igen ismerem. Ő az exem.

- Tök jó fej srác. Mért szakítottatok?

- Az egy éves évfordulónkon meg akartam lepni. Az a nap egy csütörtökre esett. Csütörtökönként nem szoktunk találkozni, mert azt mondta, hogy matektanár jár hozzá. Én meg sütöttem meg minden, hogy majd most az egyszer a csütörtökön is együtt leszünk. Csengettem hozzájuk, és Roli nyitott ajtót. Csodálkozott, hogy ott vagyok. Aztán az ajtóban megjelent egy velünk egyidős lány. Unszolta Rolit, hogy mennyen vissza, mert megszeretné újra csókolni. Üvöltöztem Rolival, hogy ez neki a matektanulás. Majd megmondtam neki, hogy úgy számoljon, hogy egy barátnővel kevesebbje van. A fejéhez vágtam a sütit, és a nyakláncot amit még tőle kaptam. Körülbelül ennyi lenne.

- Egy segg fej a srác. 

- És te, hogy állsz barátnő ügyileg?

- A volt barátnőm külföldre költözött, és nem vállaltuk be a távkapcsolatot.

- Szar ügy.

- Ja - helyeselt - És te Zé, hogy állsz pasi ügyileg. Mert értem én, hogy Roli az exed meg minden, de mi van most?

- Őszintén megmondom neked Balla, nem tudom mi van.

- Meséld el Balla bátyádnak! - kérlelt.

Elmeséltem minden, kis részleteket se hagytam ki. Majd Balla így szólt.

- Nem tudom ki ez a Levi gyerek, de valami biztos. Te szerelmes vagy!

Fontos

Sajnálom, de valószínűleg nyáron nem tudok sok résszel jönni. Amint géphez jutok összehozok valamit. Úgyhogy azért ha ráértek figyeljétek a blogom.

Köszönettel:

BOGI

Levi tényleg elment?

Egy szó: összezavarodtam. Most mi van? Én ezt egyszerűen nem értem. Ráadásul mi az, hogy „Én sohasem barátként gondoltam rád!”.

Reggel úgy ébredtem, hogy remeg minden porcikám. Ez volt az a nap mikor Levi Győrbe készült.

Minden percet kihasználtam amit vele lehettem. Voltunk állatkertben, hajókázni a Dunán, és mozizni. Egyszerűen élvezet volt hármasban lenni. Nem bírom Eszti fejét mintha valami, tiniújságból jött volna. Tökéletes. Egyszerűen tökéletes az a lány. Én is tudom, hogy ő a legjobb Levinek. Nem tudom mért, de én mégis azt szeretném, hogy szakítsanak.

Átmentem Levi szobájába, aki akkor még aludt. Ritkaság, hogy én ébredek fel először, de akkor mindig Levi szívja. Akkor éppenséggel egy pohárvizet találtam az asztalon, amit a fejére öntöttem.

- Zoééé! - sikoltott fel.

- Jó reggelt! - mosolyogtam.

- Tiszta víz lettem... - rázta le magáról a vizet, mint a kutyák.

- Elfogsz olvadni? Talán cukorból vagy?

- Nem, én mézeskalácsból vagyok – kacsintott rám.

- Ja tényleg, bocs...

Amikor karácsonykor mézeskalácsot sütünk, nyersen és sülve is felzabálja az összes tésztát. Én meg egyszer szóvá tettem, hogyha ezt így folytatja, nem hús-vér ember lesz hanem mézeskalács ember lesz.

- Mi a baj? - kérdezte a vizes hajába túrva.

- Semmi – vontam meg a vállam.

- Látszik rajtad – mosolygott, azzal a sunyi vigyorával – nem csapsz be – ölelt át.

- Nem tényleg semmi bajom! – mondtam, és nagy levegőt vettem.

- Az a baj, hogy elmegyek. Ugye? - ingatta a fejét – Ha nem akarod, én itt maradok veled.

- Nem hagyhatsz ki egy ilyen lehetőséget. Lehet, hogy már soha sem kapsz ilyen jó ajánlatot.

- Nézd, vannak más csapatok is... – tiltakozott, de én közbevágtam.

- De azok nem a Győri ETO.

- Ha nem engeded, hogy maradjak, legalább had adjak valamit – levette a nyakából a kabala nyakláncát, amibe az én nevemet gravíroztatta még régebben.

- De hiszen ez a kabala nyakláncod – hitetlenkedtem, és a könnyek csorogtak le az arcomon.

- Ha én nem lehetek itt veled, akkor valamit hagyok neked magamból – s letörölte a könnyeim.

- Hánykor indul a vonatod? - kérdeztem félénken.

- Kettőkor, de addig csak és kizárólag veled leszek.

- És Eszti?

- Azt mondta megérti, meg már amúgy is elbúcsúztam tőle...

- Akkor csak mi ketten, mint régen.

- Tudod Zoé ha te nem vagy, még ennyit sem értem volna el.

Az ölébe ültetett, én a fejemet a mellkasára döntöttem, ami még akkor is csuromvizes volt az ébresztőmtől.
Egész délelőtt együtt voltunk. Beszélgetünk, beszélgettünk és csak beszélgettünk. Majd indulnunk kellet Budapestre, mert a Déli-pályaudvarról ment a vonat. Felültünk a hévre ami a Battyhany térig vitt minket, ott át szálltunk a metróra, és már a pályaudvaron is voltunk. Az odáig tartó út szótlanul telt. 
Levi már előre megvette a jegyet, úgyhogy kiálltunk a peronra, és vártuk a vonat érkezését. Mikor bemondták, hogy a győri vonat érkezik, akkor kezdetét vette a búcsúzkodás. 
- Majd hívlak amint odaértem - mondta.
- Rendben - mondtam elkenődve.
- Figyelj úgy is előbb haza fogok jönni, ha kiejtenek - rántotta meg a vállát.
- Nem fognak kiejteni! 
- Amint tudok írok.És ha bármi van hívj!
- Rendben - bólogattam. 
Begördült a vonat az állomásra.
- Hát akkor gondolom itt a vége - biggyesztettem le szám.
- Nincs végen még semminek - húzta mosolyra a száját.
- De te most új életet kezdesz - nem válaszolt, mintha kerülni akarná azt a témát.
- Hát akkor, szia! - mondta, majd átölelt.
- Szia! - fúrtam a fejem a mellkasába.
Még nyomott egy puszit a homlokomra. Felszállt a csomagjaival a vonatra. Hátra sem nézett, mintha nem is érdekelné, hogy mit éltünk át együtt.
Egyszer csak leugrott a még álló vonatról.
- Majdnem elfelejtettem valamit -mondta.
A szája az enyémhez tapadt. Megcsókolt. Minden porcikám beleremegett, és ha nem szorított volna Levi magához biztos elájulok.  A gyomrom görcsbe rándult.  Bizseregtek a végtagjaim. Fura érzés kerített hatalmába. Levi kicsit elhúzódott, és a homlokát az enyémhez tapasztotta. Majd a fülembe suttogta:
- Ha tényleg úgy lesz ahogy te mondtad, és én új életet fogok kezdeni, ezt még muszáj volt megtennem. Tudod, én sohasem barátként gondoltam rád! 
Még nyomott egy puszit az arcomra, és fölszállt a vonatra. Nagyot nyeltem, arra sem voltam képes, hogy integessek. A vonat elindult. Rajta a legjobb barátommal, vagy inkább a szerelmemmel? Levi nyakláncát szorongattam a kezemben. Mikor már a láthatáron kívül volt a vonat, a földre roskadtam, és kitört belőlem a zokogás. 

Helló Győr! Viszlát Szentendre!

Este valószínűleg üvöltözhettem álmomba, mert Levi átjött a szomszéd szobából megnyugtatni.

- Nyugi Zoé csak egy álom volt – ugyanúgy próbált megnyugtatni, mind ahogy én őt – Semmi baj, itt vagyok.

- Mi történt? - kérdeztem.

- A nevemet üvöltözted álmodban. Pontosabban azt, hogy „Levi ne csináld ezt velem!”

- Nem akartalak felkelteni. Holnap nagy nap vár rád.

- És én remélem, hogy ott leszel, és szurkolj majd nekem – guggolt le az ágyam mellé.

- Mindenképp. Gondolom jön az újdonsült barátnőd is.

- Bárhogy próbálkozol, én nem fogom azt mondani, hogy igazad van – ingatta a fejét csalódottan – most már ő is az életem része, úgy mint ahogy te is.

- Hagyjuk! - befordultam a fal felé.

- Kár, hogy így gondolod. Pedig én is elviseltem mikor Rolival jártál – felugrottam az ágyamról. Olyan közel álltam Levihez, hogy az orrom hozzáért az övéhez.

- Nem kértelek rá sosem, hogy viseld el – üvöltöztem vele.

- De én megtettem akkor is, ha nem kértél rá – mondta higgadtan.

- Még be se mutattál annak a csitrinek, és azt mondod, hogy jó pofizzak neki! – Levi tenyere az arcomon csattant. Addig még sosem ütött meg, egy ujjal sem ért hozzám addig.

- Ezt most fejezd be! Legalább hívd a nevén! - üvöltött.

- Még ha tudnám mi a neve! – kiabáltam vissza.

- Eszti. Esztinek hívják - meredt rám kifejezéstelen arccal.

- És ezt nekem honnan kellet volna tudom?

Nem válaszolt. Elviharzott a saját szobájába.

Ezek szerint a csitrit aki lenyúlta a legjobb barátom Esztinek hívják. Csak rágondoltam erre a névre és már remegtek a végtagjaimat.

Másnap reggel mintha mi sem történt volna Levi keltett, ahogy eddig azt a nyár minden napján tette.

- Ó ezek szerint nem történt semmi... - mondom szánakozva.

- Nem tetszik valami? - kérdezi.

- Nem, nem tetszik.

- És elmondod, hogy mi nem tetszik?

- Nem – makacskodtam.

- Akkor fojtsd magadba! - már épp ki akart lépni az ajtón, mikor hirtelen megfordult – tízkor indulunk, kilencre jön Eszti. Be szeretnélek mutatni neki.

Újabb és újabb megvető pillantásokkal büntettem Levit. Az nap viszont róla szólt. Muszáj volt elmennem a meccsére megígértem neki. Ha akkor úgy döntök, hogy mégsem vagyok hajlandó elmenni, minden összeomlott volna amit együtt építettünk fel. Felvettem egy egyrészes szoknyát. Ez a ruhám Levi kedvence, együtt vettük egy vásárlás alkalmával.

Nyolc óra negyvenet mutatott az óra, mikor átvánszorogtam Leviékhez. A többiek (Bora, Tom, Zozó) már mind ott voltak Eszti kivételével.

- Nocsak, nocsak miben vagy – méregetett a szemeivel Levi – örülök, hogy eljöttél – mondta, majd átkarolt.

- Nem volt más választásom – dünnyögtem.

- Már mondani akartam, hogy elég fura vagy mostanában.

- Szerintem meg te vagy furcsa!

- Nyugi Zoé nem azt mondtam, hogy elmeroggyant vagy!

- Majd találkozunk... - betelt a pohár, elmentem.

Bora utánam jött az előkertbe.

- Neked meg mi bajod van? - kérdezte.

- Semmi – dörmögtem.

- Aha, persze. Azért kiabálsz Levivel.

- Nem csak... csak az a hülye lány.

- Levi barátnője?

- Igen – lesütöttem a szemem – Levi őt választotta helyettem.

- Nem lesz semmi baj! Vegyél nagy levegőt, és mosolyogva tűrd el – Bora mindig tudja mit kell mondani, és akkor is pontosan tudta.

- Megpróbálom... - visszamentünk a többiekhez.

Egy emberel bővült a társaságunk. Esztinek gyönyörű egyenes barna haja lágyan omlott a vállára. Kék szemeit a szemceruza kiemelte. A rövidke miniszoknyában és toppban álldogált. Hangosan felnevetett, megmutatva gyönyörű mosolyát. Úgy éreztem végem van. Vele nem tudok versenybe szállni. Ahogy Bora mondta megpróbáltam jó képet vágni az egészhez.

- Eszti ők itt Bora és Zoé – mutatott ránk Levi – lányok ő pedig Eszti.

- Sziasztok – köszönt.

- Szia – mondtuk Borával egyszerre.

- Zoé rólad már nagyon sokat hallottam – mosolygott rám.

- Én meg szinte semmit rólad – mosolyogtam rá vissza.

- Mennünk kéne – mondta Levi. Próbálta menteni a helyzetet.

Felültünk a lelátóra, és onnan figyeltük a meccset. Leviék nyertek a Győri ETO ellen 12–10-re. Levi tartotta össze a csapatot mint mindig. A meccs végén, valamit beszélt az ellenfél edzőjével. Aztán indultunk haza. Levi meg a csitri fagyizni mentek. De nem különösebben érdekelt. Örültem, hogy haza értem.

Este még beszéltem Levivel.

- Kaptam egy lehetőséget – sóhajtott fel.

- Milyen lehetőséget.

- Az ETO meghívott egy próba játékra. Ami azt jelenti, hogy egy hétig felmérik a képességeim. Még az is lehet, hogy bekerülök a csapatukba – mondta gondterhelten.

- És ezzel mi a baj? Mindig is arról álmodtál, hogy egyszer a Győri ETO-ban játszhass.

- Első ok: azon a héten kellene mennem amikor a gólyatábor lesz. Második ok: ha felvesznek itt kell hagynom Szentendrét, és Győrbe kell költöznöm.

- Nem hagyhatsz ki egy ilyen lehetőséget!

- Akkor nem bánod?

- Egyáltalán nem – megöleltem.

Haragudtam rá, de tudtam, hogy fel fogják venni. És akkor már nem lesz olyan, hogy Levi és Zoé. Csak olyan, hogy Levi...és...Zoé. Rájöttem, hogy ki kell használnom minden pillanatot amit együtt tölthetünk.

Még Eszti sem gátolhat meg ebben.   

Dr. Makai Zénó Dili Doki

Levi már jobban van. Mostanában én forgolódok az ágyamba, nem jön álom a szememre. Egy kérdésen agyalok állandó jelleggel. „Ha eddig nem akkor, mért pont most?”

Levi vártam egyik délután, mert úgy volt, hogy moziba megyünk, ha vége van az edzésének. Csörgött a telefonom, a képernyőn pedig Levi neve villogott.

- Szia – köszöntem neki – hol vagy?

- Szia. Pont ezért hívtalak, hogy közbe jött valami.

- Micsoda?

- Van egy lány... - lecsaptam a telefont. Nem akartam hallani a folytatást. De a telefonom újra és újra Levi nevét írta ki, de én mindig kinyomtam. Csalódás és féltékenység keveredett bennem. A szemem megtelt vízzel. A fejemet egy párnába temettem, majd elméláztam: „ Mit ért azon, hogy van egy lány? Sosem volt még barátnője, pedig nagyon helyes. Régen a suliban minden lány őt akarta, de mindig lerázta őket. Mért pont most jön rá, hogy neki barátnő kell?” Éreztem, hogy szinte lángol az arcom a dühtől. Valószínűleg az arcom vörösebb volt, mint az izzó parázs. Nem tudtam mit tegyek. A lábaim önálló életet élve, talpra kényszerítettek, és a bátyám szobájáig vezettek. Kopogás nélkül rontottam be az ajtón. Végig nézett rajtam Zozó, majd lecsukta a laptopját.

- Mi történt? - kérdezte.

- Nem akarok zavarni, ha éppen valakivel beszélgetsz.

- Nem zavarsz. Éppen Borával skypoltunk, de ő meg fogja érteni. Na mond, mi történt?

- Levinek barátnője van – nagyot nyeltem.

- És ezzel mi baj van?

- Nem tudom – ráztam a fejem – egyszerűen sírógörcsöt kaptam.

- Gyere ülj le – mutatott az ágyára – Dr. Makai Zénó Dili Doki rendelését megkezdi.

Lefeküdtem Zozó ágyára. Magzat pózban feküdtem, és próbáltam válaszolni a keresztkérdésekre. Mint például:

- Mióta érzel másképp Levi iránt?

- Ezt, hogy érted?

- Én kérdezek – parancsolt rám – Na tehát, mióta érzel másképp iránta?

- Hát... - kicsit elbizonytalanodtam – a csók óta megváltoztak köztünk a dolgok...

- Értem – bólogatott hevesen.

Minden leírt amit mondtam pont úgy, mint egy igazi dili doki. Majd mikor feltett minden kérdést annyit mondott:

- Erre neked kell rájönnöd Zoé.

- Ne legyél már ilyen – sértődtem meg.

- Pedig én ebben nem segíthetek.

Aznap este kiderült, igazam van. Levinek tényleg barátnője van. Bár nem volt kedvem beszélgetni erről Levivel, és ezt ő is tudta, még is felhozta a témát.

- Nagyon jó fej lány.

- Biztos – vontam meg a vállam.

- Figyelj – emelet fel a fejem, ami eddig a lábfejemet fürkészte – nem foglak elhanyagolni miatta – nézett bele mélyen a szemeimbe.

- Aha persze – mondtam aligha hihetően, majd elkaptam a fejem.

- Egyszer úgy is elfogadod – nyomott agy puszit a homlokomra, majd elment a saját szobájába.

Mit ért azon, hogy majd elfogadom. Én nem fogom elfogadni. Nekem ez túl sok. Szerintem csak azért csinálja, hogy kikészítsen lelkileg. Vagy kibúvót keres de, hogy mi alól azt én sem tudom...

Nyugtalan északák

Lassan itt az augusztus. Még bele se gondoltam, hogy vége az általános iskolának, és máris a gimnázium kapujában állunk. Meg érkezett a levél, hogy felvettek a suliba ahova jelentkeztünk.B osztályosak lettünk ami azt jelenti a sportosztályba fogunk járni. Fogalmam sincs hogyhogy felvették mind az ötünket. A felvételi elején elmondták, hogy deszkások be se menjenek. Bár el tudom képzelni, hogy Tom már megint bevetette a képességét. Amikor nem játssza az agyhalottat, és elég elszánt, bárkit meg tud győzni bármiről. Tavaly elmagyarázta a matek tanárnak, hogy mért nincs értelme dolgozat írásnak. És láss csodát egész évben nem íratott velünk még témazárót sem. Mindenki csak úgy csüng a szavain amikor ő azt szeretné. De ha arról van szó, hogy választani kell a hülyülés és a meggyőzés között, mindig a hülyülés győz.
A levélben tájékoztatta minket a gólyatábor időpontjáról, és tudnivalóiról. Egy szobában minimum négy embernek lennie kell, és a fiuknak meg a lányoknak külön szobába kell lakniuk. Ami azt jelenti Bora meg én egy szobába kerülünk két ismeretlen csajjal. A fiúk ilyen szempontból jól jártak, mert csak egy ismeretlen fiúval kell majd együtt élniük egy hétig.
Augusztus vele járója, hogy kezdődnek az edzések és a versenyek. Mi Borával megúsztuk az edzőtábort a gólyatábor miatt. Szegény Levinek viszont egy hét múlva teljesítenie kell a pályán. Meccset játszanak a Győri ETO ellen. Csapatkapitányként meg kell tennie mindent a csapatáért. A héten miden nap délelőtt és délután is edzésre járt. Próbálom tartani benne a lelket de nem egyszerű, olyan mintha már most elvesztette volna a játékot. Minden este azzal nyugtatgatom, hogy el fog jönni az a nap amikor, a sok erőfeszítésnek megterem a gyümölcse. Ráadásképp kegyetlen rémálmok gyötrik napok óta.
Ez is egy ilyen kegyetlen este volt. Éreztem, hogy hosszú éjszakának nézünk elébe. Éjfél körül a szomszéd szobából hatalmas üvöltést hallottam, és átrohantam Levihez.
- Mi történt?
- Semmi csak egy rémálom.
- Már napok óta rémálmaid vannak. Mi történt? - nem akarta elmondani, csak azt hajtogatta, hogy kikészítették az edzések.
- Mondom csak az edzések.
- Az edzésektől nincsenek rémálmai az embernek.
- Tényleg tudni szeretnéd?
- Igen.
- Mostanában mindig történik veled valami. Vagy megölnek vagy megkínoznak, és ez mindig miattam történik, mert nem vagyok ott, hogy megvédjelek. Mindig távol vagyok - egy nagyot nyelt.
- Lélegez nagyokat! Én itt vagyok semmi bajom. Te itt vagy, hogy megvédj, és soha sem választhatnak el minket.
- Ígérd meg ha el akarnák menni itt fogsz tartani!
- Cserkész begyszóra - tartottam a szívemhez a kezemet.Persze én nem gondoltam komolyan, hogy örökre itt fogom tartani. Ha egyszer el akar menni, én majd hagyom, hogy járja a saját útját - most már aludnod kéne, holnap edzésre kell menned. Persze csak akkor ha szeretnél.
- Nem engedhetem meg magamnak, hogy kihagyjak egy edzést is.
- Na látod akkor aludj!
- Nem fog menni! Újra és újra el fognak kapni, hogy aztán... - elcsuklott a hangja.
- Tudod mit? Itt alszok melletted, hogy tudd, élek és virulok.
Mellé feküdtem, és a fejem a mellkasár hajtottam. Levi a hajamat piszkálta. Én bealudtam, és utána nem tudom mi történt, hogy Levi aludt-e egyáltalán. Bár egész este nem,, hallottam sikoltozást. Mikor felébredtem Levi kipihent szemi néztek rám.
- Tudtál aludni? - kérdeztem.
 - Rég aludtam már ilyen jól - jelentette ki.

Jobbak vagyunk mint Sherlock Holmes

„Meine Welt ist schrecklich”(Az életem szörnyű) mondaná most a német tanárom...

Mondjuk nekem nem is szörnyű az életem, sőt fantasztikus! Nekem vannak a legjobb barátaim. Vasárnap reggel nekiálltunk kitakarítani a házat. Minden a feje tetején állt(persze csak képletesen értve). Mindenkinek kiosztottuk a feladatát. Az enyém az volt, hogy keresem meg anya eljegyzési gyűrűjét. Amit az asztalon hagyott, hogy nehogy elveszítse Horvátországba. Hopsz... Viszont van egy olyan tippem, hogy valamelyik suhanc vitte el.

- Megtaláltad? – kérdezte Zozó.

- Földön fekszem, és éppen a szekrény alá nézegetek be. Szerinted akkor megvan? - háborodtam fel.

- Nyugi van Zoé!

- Nincs nyugi! Elveszett. Eltűnt. Nincs sehol. Egyszóval anyáék kitekerik a nyakunk!

- Csak egy gyűrű volt!

- Csak egy gyűrű mi? Ezt a gyűrűt hordta még az üknagyi is.

- Mondom én. Már egy régi vacak volt!

- Egy családi örökség, amit én kaptam volna meg!

- Ne legyél naiv, úgy is Kloéé lett volna – legyintett.

- Nem, mert a legidősebb lány kapja mindig. Mivel én vagyok a legidősebb lány gyerek ezért az enyém lett volna, de most eltűnt!

- Nyugodj meg! Meg fogjuk találni! - hasalt le mellém a koszos szőnyegre.

- Ti mit csináltok? - kérdezte Levi.

- Gyűrűt vadászunk – válaszolt Zozó.

- És lőttetek már valami szép példányt?

- Ezzel ne viccelődj Levi! - szidtam le.

- Tudod mit, én is segítek. Bár nekem a szemetet kén összeszednem... - majd a kezében lévő chipses zacskót elhajította, és ő is lehasalt mellénk.

- Ez reménytelen – kezdetem feladni fél óra után.

- Meglesz - simította meg a hajam Levi.

Tovább kerestük, közbe Bora is csatlakozott a társaságunkhoz. Tom jött arra, aki mint mindig nem nézett a lába elé. Megbotlott Borában, majd rajtam kötött ki.(Nem is értem, hogy tud megállni a gördeszkán.)

- Ó sziasztok, pont titeket kerestelek.

- Leszállnál rólam? - kérdeztem.

- Bocs Zoé – kacsintott rám, és szállt le rólam.

- Mért is kerestél minket? – tért vissza Levi az eredeti témához.

- Ja persze, apu hívott, hogy talált valami ékszert.

- Milyen ékszert? - meredtünk rá.

- Valami gyűrűt, Olivér szobájában.

- Én leütöm azt a gyereket – jelentette ki Zozó.

Elindultunk Tomékhoz, visszaszerezni anya gyűrűjét. Amikor beléptünk Olivér szobájába, éppen skypolt valami ismeretlen lánnyal. A védelmező bátyus szerepet betöltve, ehhez volt Zozónek egy-két szava.(Azért Kloé mégis csak a húgunk.)

- Olivér mit képzelsz magadról? Este megcsalod a húgom a barátnőjével, most meg megint valami új lánnyal skypolgatsz – cenzúrázva Zozó mondani valója...

- Te mit képzelsz magadról, bejössz a szobámba...

- Add vissza a gyűrűt – tértem a témára.

- Ezt a vacakot, tessék! - vágta hozzám Kloé egy bizsuját.

Kimentünk a házból.

- Ez nem az! – csillant meg Zozó elméje.

- Gratulálok Sherlock Holmes... - dünnyögtem.

- Akkor hol lehet?

- Egy ember van aki még tudja, hogy ez egy ereklye, és nekem sokat jelent.

- Ki? - kérdeztek egyszerre.

- Roli...

Így kötöttünk ki Roliéknál.

- Roli add oda – förmedtem rá.

- Ti meg mit akartok?

- Nem voltam egyértelmű? Hol van a gyűrű?

- Milyen gyűrű?

- Anyukámé?

- Honnét tudjam?

- Roli ne játszd az ártatlant! Tudjuk, hogy nálad van! - mondta holt nyugodtan Levi.

- Nincs nálam.

Rendeztünk egy házkutatást. Tényleg nem volt nála. Haza mentünk leültünk a kanapéra, és azon gondolkoztunk, hogy mit mondjuk anyáéknak.

- Mondjuk, hogy megette egy medve – Tom megszólalt...

- Ha nincs jó ötleted, ne szólalj meg! Könyörgök! - tettem össze a két kezem.

- Mondjuk.. nem az nem lesz jó.

- És ha … nem ez sem lesz jó.

- Akkor mi legyen?

- Én iszok egy kis kólát, attól jobban forog az agyam – mondta Tom, és felkapott egy félig üres poharat.

- Fújj ki tudja, ki ivott belőle előtted – undorodtunk Borával.

Belenyúlt a szájába, megjegyezném, hogy elég gusztustalan volt, és azt mondta:

- Van egy ötletem, mi lenne ha visszaraknánk a gyűrűt a helyére – mondta ezt a szájában a kezével.

- És ezt hogyan te lángész? Nincs meg a gyűrű! - hurrogtuk le.

- Megvan a gyűrű! – mutatta fel a szájából elővett darabot.

- Most nagyon rosszul érzem magam – fogtam a fejem.

- Mért? Hiszen megvan a kincsed – érdeklődött Zozó.

- Megvádoltuk Olivért és Rolit is azzal, hogy ellopták, pedig mindvégig itthon volt.

- Ne rágd magad ezen! Az a lényeg, hogy megvan.

Visszaraktuk eredeti helyére, és nagyban elkezdtünk takarítani. Porszívóztunk, undorító dolgokat vakartunk le a falról, visszatoltuk a bútorokat a helyükre.

Este mindenki hazament. Levivel az én szobámban beszélgettünk.

- Tudom, hogy nem csókoltad meg Borát – mondta.

- Honnan?

- Bora elmondta Zozónak, aki ugye sokkot kapott a látványtól, ő pedig tovább adta Tomnak, aki meg tudjuk milyen. Így ismertem meg az egész szombat estéd – mosolygott rám.

- Most mit akarsz csinálni? Soha többet nem beszélünk, vagy mi lesz?

- Ilyet nem mondtam egy szóval sem. Én azt mondtam, hogy tudom a Borás dolgot.

- De ugye még barátok vagyunk – kérdeztem aggodalmasan.

- Nem is tudom – gondolkozott el.

- Mi van? - ijedtem meg.

- Nyugi csak ugratlak – ölelt át – én nem tudnék nélküled élni...

- Ez most telibe talált – mutattam a szívemre.

- Amúgy elég jól csókolsz, megismételhetnénk – csücsörített, én meg fejbe vertem a párnámmal – aha, ha te így akkor én is így – majd ő is megfogott egy párnát és egy mást püföltük.

Ahogy mondtam nekem vannak a legjobb barátaim. Segítettek megkeresni, egy ősrégi ékszer, csak azért, mert fontos volt nekem.Levi meg egy őrült, de én ezért szeretem...