Helló Győr! Viszlát Szentendre!

Este valószínűleg üvöltözhettem álmomba, mert Levi átjött a szomszéd szobából megnyugtatni.

- Nyugi Zoé csak egy álom volt – ugyanúgy próbált megnyugtatni, mind ahogy én őt – Semmi baj, itt vagyok.

- Mi történt? - kérdeztem.

- A nevemet üvöltözted álmodban. Pontosabban azt, hogy „Levi ne csináld ezt velem!”

- Nem akartalak felkelteni. Holnap nagy nap vár rád.

- És én remélem, hogy ott leszel, és szurkolj majd nekem – guggolt le az ágyam mellé.

- Mindenképp. Gondolom jön az újdonsült barátnőd is.

- Bárhogy próbálkozol, én nem fogom azt mondani, hogy igazad van – ingatta a fejét csalódottan – most már ő is az életem része, úgy mint ahogy te is.

- Hagyjuk! - befordultam a fal felé.

- Kár, hogy így gondolod. Pedig én is elviseltem mikor Rolival jártál – felugrottam az ágyamról. Olyan közel álltam Levihez, hogy az orrom hozzáért az övéhez.

- Nem kértelek rá sosem, hogy viseld el – üvöltöztem vele.

- De én megtettem akkor is, ha nem kértél rá – mondta higgadtan.

- Még be se mutattál annak a csitrinek, és azt mondod, hogy jó pofizzak neki! – Levi tenyere az arcomon csattant. Addig még sosem ütött meg, egy ujjal sem ért hozzám addig.

- Ezt most fejezd be! Legalább hívd a nevén! - üvöltött.

- Még ha tudnám mi a neve! – kiabáltam vissza.

- Eszti. Esztinek hívják - meredt rám kifejezéstelen arccal.

- És ezt nekem honnan kellet volna tudom?

Nem válaszolt. Elviharzott a saját szobájába.

Ezek szerint a csitrit aki lenyúlta a legjobb barátom Esztinek hívják. Csak rágondoltam erre a névre és már remegtek a végtagjaimat.

Másnap reggel mintha mi sem történt volna Levi keltett, ahogy eddig azt a nyár minden napján tette.

- Ó ezek szerint nem történt semmi... - mondom szánakozva.

- Nem tetszik valami? - kérdezi.

- Nem, nem tetszik.

- És elmondod, hogy mi nem tetszik?

- Nem – makacskodtam.

- Akkor fojtsd magadba! - már épp ki akart lépni az ajtón, mikor hirtelen megfordult – tízkor indulunk, kilencre jön Eszti. Be szeretnélek mutatni neki.

Újabb és újabb megvető pillantásokkal büntettem Levit. Az nap viszont róla szólt. Muszáj volt elmennem a meccsére megígértem neki. Ha akkor úgy döntök, hogy mégsem vagyok hajlandó elmenni, minden összeomlott volna amit együtt építettünk fel. Felvettem egy egyrészes szoknyát. Ez a ruhám Levi kedvence, együtt vettük egy vásárlás alkalmával.

Nyolc óra negyvenet mutatott az óra, mikor átvánszorogtam Leviékhez. A többiek (Bora, Tom, Zozó) már mind ott voltak Eszti kivételével.

- Nocsak, nocsak miben vagy – méregetett a szemeivel Levi – örülök, hogy eljöttél – mondta, majd átkarolt.

- Nem volt más választásom – dünnyögtem.

- Már mondani akartam, hogy elég fura vagy mostanában.

- Szerintem meg te vagy furcsa!

- Nyugi Zoé nem azt mondtam, hogy elmeroggyant vagy!

- Majd találkozunk... - betelt a pohár, elmentem.

Bora utánam jött az előkertbe.

- Neked meg mi bajod van? - kérdezte.

- Semmi – dörmögtem.

- Aha, persze. Azért kiabálsz Levivel.

- Nem csak... csak az a hülye lány.

- Levi barátnője?

- Igen – lesütöttem a szemem – Levi őt választotta helyettem.

- Nem lesz semmi baj! Vegyél nagy levegőt, és mosolyogva tűrd el – Bora mindig tudja mit kell mondani, és akkor is pontosan tudta.

- Megpróbálom... - visszamentünk a többiekhez.

Egy emberel bővült a társaságunk. Esztinek gyönyörű egyenes barna haja lágyan omlott a vállára. Kék szemeit a szemceruza kiemelte. A rövidke miniszoknyában és toppban álldogált. Hangosan felnevetett, megmutatva gyönyörű mosolyát. Úgy éreztem végem van. Vele nem tudok versenybe szállni. Ahogy Bora mondta megpróbáltam jó képet vágni az egészhez.

- Eszti ők itt Bora és Zoé – mutatott ránk Levi – lányok ő pedig Eszti.

- Sziasztok – köszönt.

- Szia – mondtuk Borával egyszerre.

- Zoé rólad már nagyon sokat hallottam – mosolygott rám.

- Én meg szinte semmit rólad – mosolyogtam rá vissza.

- Mennünk kéne – mondta Levi. Próbálta menteni a helyzetet.

Felültünk a lelátóra, és onnan figyeltük a meccset. Leviék nyertek a Győri ETO ellen 12–10-re. Levi tartotta össze a csapatot mint mindig. A meccs végén, valamit beszélt az ellenfél edzőjével. Aztán indultunk haza. Levi meg a csitri fagyizni mentek. De nem különösebben érdekelt. Örültem, hogy haza értem.

Este még beszéltem Levivel.

- Kaptam egy lehetőséget – sóhajtott fel.

- Milyen lehetőséget.

- Az ETO meghívott egy próba játékra. Ami azt jelenti, hogy egy hétig felmérik a képességeim. Még az is lehet, hogy bekerülök a csapatukba – mondta gondterhelten.

- És ezzel mi a baj? Mindig is arról álmodtál, hogy egyszer a Győri ETO-ban játszhass.

- Első ok: azon a héten kellene mennem amikor a gólyatábor lesz. Második ok: ha felvesznek itt kell hagynom Szentendrét, és Győrbe kell költöznöm.

- Nem hagyhatsz ki egy ilyen lehetőséget!

- Akkor nem bánod?

- Egyáltalán nem – megöleltem.

Haragudtam rá, de tudtam, hogy fel fogják venni. És akkor már nem lesz olyan, hogy Levi és Zoé. Csak olyan, hogy Levi...és...Zoé. Rájöttem, hogy ki kell használnom minden pillanatot amit együtt tölthetünk.

Még Eszti sem gátolhat meg ebben.