Elbeszélgetés

Úgy véltem, hogy azért jár nekem egy magyarázat. Ezért Borát felrángattam az emeletre a

szobámba.

-Mit szeretnél? - kérdezte ártatlanul.

- Magyarázatot!

- Mire, mert tudod, hogy a matekot nem értem.

- Hidd el, hogy nem matek példákra vagyok kíváncsi!

- Akkor mire?

- Láttalak titeket Zozóval csókolózni!

- Én meg Zozó jó vicc!

- Ne tagadd! Láttam amit láttam.

- Jól van na. Tényleg csókolóztunk.

- Akkor most mi van köztetek?

- Tulajdon képen mind a kettőnknek tetszik a másik, de a te megkérdezésed nélkül nem akartuk...

- Mit nem akartatok?

- Összejönni.

- De akkor mi volt az a csók?

- Nagyon félt...

- Ne ködösíts Bora, ne ködösíts! Ha nem az igazat mondod, ne is folytasd!

- Jól van, akkor elmondom. Emlékszel még a hétvégi bulitokra.

- Igen, azt nem tudom elfelejteni – megráztam a fejem, hogy az előtörő pillanatképek, elszálljanak.

- Arra is emlékszel, hogy engem meg Zozót kettesben hagytatok.

- Jézusom azóta – leeset a tantusz, hiszen akkor már egy hete van valami köztök – azóta titkolóztok előttem.

- Így nagyon rosszul hangzik – szívta fel magát – enged, hogy végig mondjam.

- Legyen hallgatlak – karba tett kézzel vártam a magyarázatot.

- Na tehát. A bulin kettesben maradtunk. Beszélgettünk erről arról, aztán ráébredt mindkettőnk, hogy mennyire hasonlok vagyunk. Onnantól fogva pedig már minden magától jött. Arról kezdtünk beszélni, hogy mind a kettőnk szingli vagyunk, hogy mennyire illünk egymáshoz. Izzott közöttünk a levegő. Zozó közelebb lépett hozzám, és megcsókolt. Nem akartuk elmondani ami köztünk van, amíg nem biztos a dolog.

- Most akkor jártok?

- Valami olyasmi.

- Kicsit csalódott vagyok, hogy nem mondtátok el, de örülök is, hogy ti ketten együtt vagytok. Bár sosem gondoltam volna...

- Akkor nem haragszol?

- Nem de legközelebb, mondjátok el, mert az az egy hét mégis csak hosszú idő. Az pedig azt jelenti, hogy ti egész sokáig rejtegettétek előlem azt ami köztetek van.

- Megígérem, hogy nem lesz ilyen többet!

- Ajánlom is! Na mennyünk le, és közöljük Zozóval is, hogy tudom a dolgot.

Lementünk, és Bora első dolga az volt, hogy egy hatalmas csók adott Zozónak.

- Tudja? - kérdezte Zozó Borát.

- Mindent.

- Most mi van ezek között? – kerekedett el Tom szeme, ezek szerint nem csak előttem volt titok a dolog.

- Járnak – válaszoltam nemes egyszerűséggel, amit egy vállrántás követett.

- Mi van? - kérdezett vissza.

- Hát járnak.

- Ők ketten?

- Igen, ők ketten. Nem hárman nem négyen, hanem ketten.

- Bora és Zozó?

- Igen, mi nem érthető ezen?

- Hát kb. semmit sem értek – vakarta meg a fejét.

- Akkor elmondom lassabban, hogy fel tudd fogni. Zo-zó és Bo-ra jár-nak – szótagoltam el neki csigatempóban.

- De ha ők ketten járnak, akkor járjunk már mi is.

- Álmodozz róla csak tovább! Gyökér...

Ezzel befejeztem a Tommal való beszélgetésem. Míg én egy agyhalottat próbáltam helyrezökkenteni, addig Bora és Zozó eltűntek. Gondolom kettesben akartak lenni. Úgyhogy maradtunk ketten a szellemi fogyatékos és én. Utolsó reményem az volt, hogy hátha Leviék már hazaértek, az unokaöccse szülinapi partijáról.

- Maradj itt Tom, és légy szíves ne szedd szét a házat míg nem vagyok itt.

Átmentem a szomszédba, és kopogtattam az ajtón.

- Szia Zoé! – köszönt Levi anyukája – gyere be!

- Csókolom, Levi is itthon van?

- Igen éppen fürdik.

- Köszönöm, akkor megvárom a szobájában.

Leültem Levi ágyára, és vártam hogy végezzen.

- Hát te itt? - kérdezte, csuromvizes hajjal.

- Nem bírtam tovább Tom hülyeségét!

- Mért Zozó és Bora nem voltak ott? - ült le mellém az ágyra.

- Dehogyisnem, csak ők elvonultak szépen kettesbe.

- Egész nap?

- Nem, nem. Úgy kezdődött, hogy...

Elmondtam a csoda péntekünket, amiről szegény lemaradt. Mindent a gördeszkát, a csókot, Borával való beszélgetésem, Tom hogyan akart rám mozdulni.

Elképzeltem, hogy milyenek lennénk Tommal ha járnánk. Elég furi... Valami ilyesmi:

„- Zoé te szebb vagy mint a deszkám!

- Óó Tom, ez annyira szép!”

Na mindegy nem ez a lényeg hanem, hogy Bora és Zozó kétszerelmes pár, mindig együtt jár...